2010. január 16., szombat

FALU MINTA TIPP 1.1

Eddig tényleg csak az alapokat ismertettem de azoknak a látogatóknak akik már régebb óta ismerik a traviant, adok pár tippet. Falu minta 1.1 (egy játékos véleménye):


A főfalu minta attól függ, hogy milyen játékra vagy berendezkedve.

Mindenekelőtt a főfaludnak ama előnyét, hogy a nyersanyagtermelők 20. szintig lehet húzni, feltétlenül érdemes kihasználni. Vagyis célszerű minden nyersitermelőt 15-16. szintig felhúzni, bár ekkor már jónéhány raktárat és magtárat kell húzni. Ennél nagyobb szint már a faluba lévő többi épület rovására mehet.


Ha támadójátékot játszol, akkor célszerű a 2.-3. falualapítás (v. foglalás) után egy 9 v. 15 búzás falut kinevezni főfalunak lehetőleg úgy, hogy búzás oázisokat tudjál csatolni hozzájuk.


Ami az épületeket illeti, az épületek továbbra is annak a függvénye milyen stílusú játékot akarsz játszani.
Mindenesetre nem árt tudni, hogy fegyverkovács, páncélkovács és akadémiánál is, ha 20. szintet elérted és kifejlesztettél mindent (tehát az akadémiánál az összes abba a faluba szánt egységeket, a kovácsoknál pedig az egységekre a 20. szintű páncélt v. fegyvert), akkor bonthatod ezeket az épületeket. A bontást a minimum 10. szintre felhúzott főépületből tudod megcsinálni. Ez akkor lesz fontos, amikor több raktárra v. magtárra van szükséged.


Természetesen minden épületet érdemes a főfaluba maxolni, bár erre lehetőség (a nyersi miatt) csak a játék közepe, végefelé lesz lehetőség. Ez alól kivételt képez a Követség és a Tanácsháza. Ezek speciális épületek, aminek szerintem nincs értelme maximális szintre húzni. (hacsak nem a népességre gyúrsz)


Az épületek építési és fejlesztési sorrendje az megint csak a választott taktika függvénye, igazából ezekhez tudni kell, hogy milyen céljaid vannak a játék folyamán.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése